Gemerland interjú

Gerák Andrea meghívást kapott BB Évi esküvőjére, Vikidál Gyulával, Baby Gabyval, Herendi Gáborral, Király Lindával és Edvin Martonnal együtt; ebből az alkalomból a felvidéki Gemerland részére készített vele interjút Telek Lajos.

– Olyan énekesnőnek ismerjk, aki külfödön él, és igyekszik egy nemzet népi hagyományát és örökségét határon túl is ápolni. Kik segitettek Önnek abban, hogy megismerje a népzenét?

– Kiskoromban teljesen természetesen énekeltünk népdalokat a barátnőimmel az óvodai rohangászások közben, nem voltunk tudatában annak, hogy azok miféle dalok, csak szerettük őket. Később, a zeneiskolában szintén népdalok segítségével sajátítottuk el a szolmizálást és a zeneelmélet egyéb alapjait. Tízéves koromban egy osztálytársam hívására mentem el megnézni a “népitáncot” – és ottragadtam. Onnantól kezdve a kazincbarcikai Borsod Néptáncegyüttesben és később más tánccsoportokban eltöltött évek határozták meg nagymértékben az életemet. Miskolcon az Avasban, Budapesten a Bartókban és rövidebb ideig a Csepelben táncoltam. Mivel a néptáncos-népzenész társadalom kissé olyan, mint egy nagy család, a koreográfusok, oktatók, táncostársak, zenészek, énekesek, más együttesek táncosai, zenei felvételek mind-mind hozzáadtak valamit a felfedezéseimhez, ahhoz, hogy megismerjem a dalait, táncait, zenéit, viseleteit, szokásait egy-egy falunak vagy tájegységnek.

– Sikerült belehallgatnom a zenei hangfelvételébe, amelyben kristálytisztán tükröző csengő dallamokkal párosul a tiszta ének, nem lehet észre venni dalok között a külföldön élő magyart.

– Számomra ez teljesen természetes, hogy ha magyarnak születtem, akkor az is maradok életem végéig, akármerre is kerüljek a nagyvilágban. A népi hagyományok megőrzése valóban segít ebben – pontosabban úgy gondolom, hogy nem is megőrizni kell a népdalokat, népzenét, mint valami archívumba való kincset, hanem ez bennem él, bennünk él, akik ismerjük őket. És manapság, az egyre olcsóbb repülőjegyek és telefonok korában, és amikor az interneten keresztül gyakorlatilag korlátlanul lehet magyar nyelvű adásokat és anyagokat látni-hallani-olvasni, nem nehéz kapcsolatot tartani a nyelvvel és az otthon történtekkel, akárhol is van az ember. Ha valaki magyarnak akar maradni, akkor a távolság nem lehet kifogás.

– Sajnálom, hogy Debrecenben nem találkoztunk, kitűnő kritikát olvastam Önről különböző zenei lapokban, de remélem egyszer majd sikerül.

– Az idei évtől kezdve gyakrabban járok haza, többé-kevésbé rendszeresen, körülbelül háromhavonta, úgyhogy én is remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk.

– Mikorra várható egy új lemez, és nem gondolkozott azon, hogy lemezén olyan előadók is szerepet kapjanak mint Ghymes, Szvorák Katalin, Sebestyén Márta, Muzsikás, Zsarátnok, stb.

– Most egyszerre több lemez készítését is fontolgatom; az egyik a letölthető formában már megjelent “Árva az a madár” címűnek a szépen megmunkált CD-változata, a másik egy szólóénekekből álló csokor, amin a magyar dalok mellett néhány más népek dalaiból is válogatok. (megjegyzés: az Erre gyere, rózsám! című album megjelent) A szakma említett nagy öregjeivel igazi megtiszteltetés volna számomra együtt dolgozni, és még van pár név a kívánságlistámon. Az erdélyi, szintén Svédországban élő Barozda zenekarral készült lemezünk elfogyott, új kiadásról még nincs konkrét terv. Mint ahogy egy további CD-tervemről is kissé korai volna még beszélni.

– Olvastam,hogy sikerült kigyógyulnia rák betegségből és újból színpadra áll; ebből adódik a következő kérdésem.Vállal rákbeteg gyerekek számára is fellépést?

– Ez így igaz, nemrég gyógyultam meg belőle. Viszonylag gyakran vállalok jótékonysági jellegű fellépéseket, természetesen szívesen éneklek rákbeteg gyerekeknek is. Sőt, ha igény van rá, szívesen elbeszélgetek velük és a szülőkkel arról, nekem mi segített legyőzni ezt a betegséget.

– Mi az amit szeretne elérni a zene területén, a magánéletében és az élet területén?

– Ez a három nálam eléggé összefonódik, de megpróbálom valamennyire szétbontani. Zenében: kislánykoromban anyukám gyakran mondogatta: “Fiam, ha egy csöpp eszed is lesz, olyan szakmát választasz, amivel bejárhatod a világot.” Ez privát célként igen tetszik mind a mai napig, és még rengeteg hely van, ahová szeretnék eljutni fellépni. Most már nemcsak azért, hogy lássam azokat a szép tájakat, hanem azért is, hogy Sebestyén Márta és néhány más kiváló énekesünk után méginkább megismerje a világ, hogy ennek a maroknyi kis nemzetnek micsoda kincsei vannak. A magyar és más népdalok hagyományhű éneklésén kívül az is izgat, hogy hogyan tudok velük egy kicsit eljátszani, zenészbarátaim segítségével új köntösbe öltöztetni őket. Az élet területén szintén nemzetközi pályán játszom: minél több embernek szeretnék segíteni azzal, hogy megosztom azokat a tapasztalataimat, amelyekre éppen szükségük lehet ahhoz, hogy testileg-lelkileg egészségesebben, boldogabban élhessenek. Nyilván ehhez saját magamnak kell mindig olyan állapotban lennem, hogy bátran, őszintén adjak tippeket másoknak. És mint szülő, azt szeretném látni, hogy a fiam majd olyan pályát választ, ami igazán boldoggá teszi.

– Minden énekes akkor boldog, ha fellépéseit tapsviharral jutalmazza a közönség…..

– Így is van… Sok más előadóval együtt nekem is az a legnagyobb élmény, amikor élőben állok ki a közönség elé, és teljesen magam lehetek a dalokon keresztül. És itt teljesen mindegy, hogy mekkora a létszám: a legkisebb közönségnek is igyekszem mindent beleadni ugyanúgy, mint egy nagyszínpadon. A tapson kívül egy-egy köszönet a szép pillanatokért szintén megmelengeti a szívemet. Több formában is kapok visszajelzést: beírást a vendégkönyvembe, pár szót vagy mondatot egy-egy weboldalon, emailt, egy baráti ölelést, egy mosolyt, egy hálás tekintetet… Nekem az igazán a boldogság az éneklésben, amikor tudok valami olyat adni másoknak, ami érzelmileg megmozgatja őket, vagy ha más művészeket inspirál az, amit csinálok. Az is sok szép percet jelent, amikor csak úgy magamnak énekelgetek, dúdolgatok, mert éppen ahhoz van kedvem. Arról nem is beszélve, milyen élvezet másokkal együtt énekelni!

-Milyen a határon túl magyarnak lenni?

– Kevert érzés. Látom a hasonlóságokat és a különbségeket, és ez sokszor elszomorít – olyankor legalább annak örülök, hogy nem kell részt vennem az otthoni taposómalomban és különböző pitiáner harcokban. Máskor viszont annak örülök, amikor azt tapasztalom, hogy a magyarok bizonyos dolgokat jobban csinálnak, mint mások – olyankor igyekszem az otthon tanultakat a saját életemben hasznosítani, és megosztani a környezetemmel. Régen, egy-két irigyelt, fejlett Nyugat-Európai országban néha igencsak éreztették velem, hogy jobb lenne, ha szépen hazamennék, de már hosszú évek óta nem tapasztaltam ilyesmit. Itt, Svédországban valóban jók a viszonyok ebben a tekintetben, magyarként egy vagyok a sok-sok egymás mellett és egymással élő nemzetiségből. A férjem mindig büszkén emlegeti, hová való a felesége. Úgy gondolom, hogy minden egyes magyarnak, aki bármilyen kapcsolatban is van nem-magyarokkal, határon kívül vagy belül, személyes felelőssége is az, hogy a külföldiek mit gondolnak rólunk mint nemzetről, nemzetiségről.

– A magyar „marslakók”, akik az Egyesült Államokba emigráltak, az egyik közülük azt írta az életrajzában, hogy sok évtizedeket éltem itt le, de a haza mégis csak haza, sohasem éreztem magamat amerikainak. Nem hiányzik az itthoni magyar eufória illata?

– Teljesen meg tudom őt érteni. Én sem fogom magam soha svédnek tartani, vagy amerikainak, ha éppen arrafelé kötnék ki később. Egy dolog az, hogy az ember hol él, mik azok a gyakorlati szabályok, törvények és hasonlók, amelyek rá vonatkoznak, de másik dolog az, amit kulturális örökségként magammal viszek bárhová. Ez az identitásom része. A leghatalmasabb fa sem marad életben a gyökere nélkül… Sok minden hiányzik otthonról: a családom és rengeteg barátom, akikkel szerencsére manapság már az internet segítségével könnyebben tarthatom a kapcsolatot, a pezsgő kulturális élet. Az “eufória illatába” beletartozik az is, hogy a magyarok sokkal könnyebben lelkesednek olyan dolgokért, amiket jónak találnak – legyen szó valamilyen üzleti modellről, valamilyen életjobbító tevékenységről vagy termékről -, mint a skandináv népek. Jópár dolgot például egyáltalán nem lehet itt megtalálni, amihez pedig otthon könnyű hozzájutni. És persze néhány kedvenc ételem is hiányzik: a mákosguba, gesztenyepüré, sztrapacska…

– Mit üzen a felvidéki magyaroknak, mikor láthatjunk errefelé fellépni, és mit üzen az olvasóinak?

– Felvidékre nagyon szívesen elmegyek, ha úgy adódik: gyönyörű táj, szeretnék belőle többet is megismerni, mint amennyit eddig láttam, és élnek ott kedves táncosbarátaim. Egy-két fellépés még tárgyalás alatt van, konkrét adatokkal nem szolgálhatok, de örömmel megyek, ahová szükség van rám valamilyen rendezvényen: a nyár közepén Borsodban leszek egy darabig, ahonnan nem nagy távolság átruccanni a határ másik oldalára.

Rég nem látott ottani barátaimnak azt üzenem, hogy nagyon jó lesz, ha megint összefutunk valahol, sokat gondoltam rájuk az évek alatt. És kíváncsian várom a találkozást új, leendő barátaimmal.

Az olvasóinak pedig azt üzenem, hogy tegyenek meg továbbra is minden tőlük telhetőt egyénileg és közösségekben is azért, hogy ha bármerre járnak, és az emberek megtudják, hogy hová valók, akkor így szóljanak: “Ááá, Gömör? Az jó hely lehet, szívesen elmennék oda!”

Az eredeti interjú itt olvasható

Share/Bookmark

//
http://static.addtoany.com/menu/locale/hu.js
http://static.addtoany.com/menu/page.js

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s